Más...

Sziasztok! 

Ezúttal nem egy részt hoztam nektek, hanem egy novella-féleséget, ami akár humorosnak is mondható, bár én nem tartom annak. Ezt döntsétek el ti! Ezenkívül két, iskolaújságba írt cikkemet is megosztom veletek, remélem mindegyik tetszeni fog nektek. Ennek a novellának (?) nincs címe, ne lepődjetek meg...

Nem tudom, mit tegyek. Csak ülök, bámulok, látszólag semmit sem teszek, de az agyam folyamatosan zakatol. Másodpercenként több tíz gondolat cikázik át a fejemben, de mind értelmetlen és megfoghatatlan. Tényleg ilyen súlyos volna a helyzet, vagy csak az én szemszögemből ér fel ez egy kegyetlen kínzással? Az óra mutatója lassan a tizenkettőhöz ér, én viszont még mindig közömbös arccal meredek magam elé. Az ujjaim ütemesen kopognak az asztalon, a végtelen, tompa csendben még ezek az apró hangok is ágyúdörrenésként hatnak. Néhányan bosszús tekintetet vetnek rám, mások alig észrevehetően reagálnak az én önkéntelen pótcselekvésemre, például ökölbe rándul a kezük, vagy összeszorítják az állkapcsukat. Mindenki egy dologra összpontosít, kivéve engem. Képtelen vagyok figyelni. Az idegesség lassan legyőz, a zavartság tünetei átveszik a testem feletti irányítást. Izzadok, a szívem hevesen dobog. Mély levegőt veszek, ám ekkor hangos zaj hasít a levegőbe, én pedig elfelejtem kiengedni a tüdőmből a beszívott szén-dioxidot. A férfi lassú, megfontolt léptekkel halad végi a termen.  Nagyra nyílt szemekkel bámulok a padomra. Egyre közelebbről észlelem a szoros lakcipő finom toppanását, majd megérzem a jelenlétét. Egy csúnya, barázdált kéz nyúl felém, mire majdnem odakapok, aztán rájövök, hogy nem engem akar megérinteni. A többiek felállnak, de én percekig ülve maradok, és próbálom felfogni az imént történteket. Amikor újabb, számomra ismeretlen emberek özönlenek be a terembe, feltápászkodom, majd kilépek az ajtón. Sóhajtozva próbálok megnyugodni, de a mellkasomban még mindig szaporán dobog a szívem. Magam előtt látom azt a vakító fehérséget, hallom az óra kotyogását. Felesleges ezen rágódnom. Nincs értelme erre gondolni. Túléltem, ez a lényeg. Most. De mi lesz a jövő héten? Vagy azután? Azt hiszem meg kéne fogadnom néhányak tanácsát, és készülni a matek dolgozatra.