2015. február 27., péntek

17. Várakozás

Sziasztok!
Mégis kész lettem egy, a szokottnál rövidebb, résszel. Ez mondjuk nem a már felsorolt körülmények miatt van, hanem azért, mert ezt eleve nem terveztem hosszúra. Remélem mindenkinek tetszeni fog :) Jó olvasást! 


17. Várakozás

  Mina le sem vette a szemét Loláról. A lánynak fel is tűnt, hogy barátnője folyamatosan bámulja, de ebben a helyzetben fontosabbnak tartottak a titokzatos Karó kilétének felderítését, mint a zavaró bambulás miatt való akadékoskodást, úgyhogy inkább csendben maradt. Mina nem igyekezett álcázni magát, hiszen előbb-utóbb úgyis el kell majd mondania az elemzés eredményét. Neki és Carának, a csapat két, mondhatni profi kihallgatójának, jutott osztályrészül, hogy analizálják Lola magatartását egy éles helyzetben, figyeljék a módszereit, sőt, a mozdulatait is, hogy ebből leszűrhessék, megfelel-e erre a feladatra. 
  Lola a barátnője, és ez a tény nem hagyta nyugodni Carát. Félt, hogy Mina emiatt szépíteni próbál majd a dolgokon, és a véleménye nem hogy nem fogja kiérdemelni az objektív jelzőt, egyenesen elfogultnak lesz mondható. A lány viszont érezte, talán tudta is, hogy képes ettől elvonatkoztatni, és olyan tárgyilagosan szemlélni a kihallgatást, ahogy ezt egy vadidegennél tenné. Ez jól is sikerült, ráadásul a most látottakhoz hozzávette személyes tapasztalatait is, amelyeket akkor figyelt meg, mikor Lolával magán jellegű céllal találkoztak. 
  Lola kellemetlenül érezte magát. Akaratlanul került a figyelembe központjába, és ez nem tettszett neki, de abban a pillanatban nem bánta ezt a kis kellemetlenséget, amennyiben választ kaphatott az égető kérdésre, de egyelőre senki sem szólt. Azóta, hogy a szájából elhangzottak a szavak, a teremre csend telepedett. Ennek nem volt nyomós oka, valójában annak köszönhették, hogy mindenki arra várt, hogy majd a másik felel. 
  – Kezdem úgy érezni, hogy nem vagy tisztában az összefüggésekkel, a személyekkel és a helyszínekkel – kezdte Damien. Lola értetlenül pislantott felé. Nehezen hitte el, hogy Damien képes ebben a feszült helyzetben is zrikálni őt. 
  – Emlékeztetlek arra, Damien – mondta Mina tőle szokatlanul hideg hangon. –, hogy a részletekkel neked kellett volna megismertetni Lolát. – A fiú úgy nézett rá, mintha Mina hatalmas árulást követett volna el. Már az elején érezte, hogy a lányban nem találhat megfelelő társa Lola utálatában, de azt álmában sem gondolta volna, hogy ilyen nyíltan ellene fog fordulni. Damien túldramatizálta a dolgot, és erről igyekezett meggyőzni magát, de a büszkesége és a haragja azt súgta neki, hogy jogosan mérges. 
    Ami késik, nem múlik – zárta le gyorsan a vitát Edvin. Konfliktuskerülő – konstatálta magában Lola, az arcán pedig valamiféle elégedett mosolyt jelent meg. Egyértelműen büszke volt arra, hogy a fiúja ilyen barátságos modora és engedékeny természete van, amely nem is tehette lehetővé az olyasféle viselkedést, mint amilyen Damiené. 
  – Igaza van – bólintott Cara is. Míg Edvintől természetes, sőt, már-már elvárható volt ez a lépés, Cara húzása mindenki számára meglepetést okozott, de a legnagyobb megdöbbenés egyértelműen Damient érte. Ő naponta százszor hallgatta végig, hogy mennyire utálja Lolát, és Cara mindig csak helyeselt, számtalanszor kifejezte az ellenséges érzéseket, amelyek eltöltötték a lányt, mikor Lolát látta, hallotta. Ezt a véleményét nem is rejtette véka alá. 
  Lola szemében Cara nagyot nőtt. Pár pillanatnyi gondolkodás után rájött, hogy ellensége mégsem annyira buta és komolytalan, mint hitte. Most munkáról volt szó, és Cara belátta, hogy mindenféle konfliktuskezdemény felesleges, vagy akár ártó is lehetett, így inkább támogatta Lola tájékoztatását.
  – Oké, akkor valaki megmondja végre, hogy ki az a Karó? – tért vissza az eredeti témához Lola.  
  – Karó, eredeti nevén Brad Gibson. A becenevét egy elég különös üggyel szerezte, az első gyilkosságával, de ezt hagyjuk is – legyintett Damien. Lola megrázta a fejét a tiltakozás jeléül. 
  – Ne, mondd el! – követelte kissé erőteljesebb hangon a kelleténél. Egy kicsit felhúzta, hogy mindent harapófogóval kellett kicibálni belőlük. 
  – Nem nagy ügy! Rossz kapcsolatot ápolt a biológiatanárával, ezért érettségi után megölte. Balesetnek állította be, mintha az ügyetlen, idős bácsi kertészkedés közben megbotlott volna, és a karó pont a gyomrába fúródott volna. – Damien pont úgy mesélte ezt, mint akit annyira megterhelt volna ennek a pár mondatnak az elmesélése, hogy többé ki sem lábal a fáradtságból. 
  – Oh... – fűzte hozzá Lola. Még nem látta ezt a Karót, és azt sem mondhatta, hogy túl sok információval látták el, de máris félt tőle. Alig lehetett tizennyolc éves, amikor először ölt. Egy idős embert, ráadásul egy ilyen nevetséges indokkal. Nem csoda, hogy az esküdtszék felmentette – mert nyilván így történt. Milyen gonosz és elvetemült lehet most? 
  – Mindegy. Nőtlen, általában építkezéseken dolgozik, nincs szakmája, főleg drogot árul. Közvetlen kapcsolatban van az apáddal, valószínűleg droglabort is működtet, a csempészetet pedig valaki mással irányítja. 
  – Értem – biccentett Lola. – És sokat segítettem a kihallgatáson? Milyen voltam? Milyen papírról beszélt Stella? Grant ölte meg Ulrikot? – hadarta Lola.
 – Jó voltál. Figyeltél a reakciójára, a külsejéből és a viselkedéséből rengeteg mindent leszűrtél, ezt pedig hasznosítottad. Ügyesen játszottál – dicsérte meg Cara. Lolát büszkeség töltötte el. Cara, az utált, lenézett Cara, az, aki sosem mondott még neki sem jót, most megdicsérte. Le kellett volna videózni a pillanatot. 
  – Ő ölte meg Ulrikot? – kérdezte ismét. Így egyszerűbbnek látta a faggatózást. Csak szépen, sorjában. 
  – Igen. Ő volt. Legalábbis szerintünk. Stella vallomásán kívül egy cipőnyom áll a rendelkezésünkre. Abban reménykedünk, hogy találunk valami hasznosat a lakásukon. 
  – És a papír? Azt mondta, hogy Grant erre kiakadt... Találtak valami ilyet a halottnál? – vonta fel a szemöldökét Lola. Damien csalódottan rázta a fejét. 
  – Átvizsgáltátok a ruháit? – A választ előre tudta, de úgy gondolta, egy próbát megér. – És a boncoláson sem találtak semmit? – kapaszkodott bele az utolsó, különös, ráadásul filmekből és sorozatokból lopott ötletébe.
  – Nem volt boncolás – jelentette ki Damien. Lola a szemöldökét ráncolta. – Feleslegesen nem boncolunk. A halál oka egyértelműen a szívet ért lövés volt.
  – És, ha ott van az a papír, amiről Grant beszélt? Ami összeköthetné Ulrikkal? – A legtöbben elég nagy butaságnak tartották ezt a lehetőséget, de meg kellett hagyni, hogy volt rá némi esély. A boncolást az Enigma egyik orvosa végezné, a holttest ideszállítását pár napon belül elintézhetik. Felsorakoztattak néhány érvet és ellenérvet Lola ötlete mellett, amelyet nem mondott ki, mégis egyértelmű volt, ezután egyhangúan meghozták a döntést. Edvin a mobiljához nyúlt, hogy értesítse a rendelkezésükről Oscart, az orvost, valamint elintézze az egyéb szükséges lépéseket.
  – És most mi lesz? – kérdezte Lola, miután Edvin letette a telefont. A többiek vállat vontak.
  – Holnap átkutatják Grant lakását, és késő délután a holttest is megérkezik. A boncolás eltarthat egy darabig – ismertette a tényeket Mina.
  – Várnunk kell – vonta le a következtetést Lola. A csend, ami bevonta az egész szobát, inkább volt jótékony, mint kellemetlen. A lány gondolkodhatott, és emésztgethette az este történteket. Bálozott, és még jól is érezte magát közben. Damiennel táncolt. Kihallgatott egy számára szimpatikus nőt, és azonnal át is verte. Meg tudta ki az a Karó. Cara pedig olyat tett, amit eddig még sosem, valamiben Lola javát szolgáltam amely történetesen átfedésbe került az Enigma érdekével, ergo az övével is. Így átgondolva mégsem volt olyan döbbenetes lépés.
  Ásított. Nem tudta, hogy a fáradtság hirtelen tört-e rá, vagy már eddig is érezte-e, csak az izgalmak közepette nem vette észre. Nem bízott a saját lábában, a kimerültségtől figyelmetlen és ügyetlen lett. Végignézett a többieken, miközben azon gondolkodott, hány óra lehet.
  – Asszem' mindenkinek jót tenne egy kis pihenés... Különben sem dekkolhatunk itt egész éjjel – szólalt meg Mina, majd intett Lolának. A lány elindult az ajtó felé, majd valamiféle köszönésnek hallatszó dolgot mormogott, végül Mina nyomában kilépett a folyosóra.
  – Köszi, tényleg hulla fáradt vagyok – mosolygott hálásan a barátnőjére. Mina megvonta a vállát. Egy ideig együtt mentek, de az irodaépület előtt elváltak egymástól. Lola fogott egy taxit. Már félúton járt, mikor eszébe jutott, hogy el sem köszönt Edvintől. Cinikus módon képzelte el a romantikus csókot, amit egy ilyen bál után mindketten kiérdemeltek volna. Amikor hazaért még felhívta őt, csak hogy bocsánatot kérjen tőle, amiért úgy otthagyta, hogy megköszönje, amiért elment vele a bálra, és azért is, hogy hallhassa, ahogy Edvin valami aranyos viccet süt el róla és a ruhájáról. Lola bágyadt hangja azonban arra késztette Edvint, hogy saját óhaja ellen cselekedjen, és lerázza őt, hogy nyugodtan aludhasson.
  A lány levette a már kényelmetlenné vált ruhát, aztán egy arcmosás után bebújt a takaró alá. Határozott elképzelése volt, hogy amint lehunyja a szemét, azonnal elalszik, és csak reggel, vagy inkább késő délelőtt kel majd fel, de az elalvás mégsem ment olyan gyorsan. Még egyszer végigpörgette magában a nap eseményeit, aztán végre álomba merülhetett.
  

2 megjegyzés:

  1. Sziaaa
    Ez tényleg rövid lett xD de nem baj imádtam. *-*
    Még az is lehet a végén Cara és Lola barátok lesznek xD Na az lenne az igazi meglepetés xDD
    Szerintem Damiennel jobban összeillenek xD elvégre az ellentétek vonták egymást xD
    De mindegy a lényeg,hogy imádtam és Nagyon nagyon várom a folytatást :DD csak így tovább!

    VálaszTörlés
  2. Szia! Köszönöm szépen a kommentet, a dicséretet és a meglátásaidat :) Szívesen elmondanám, én hogy látom, és hogyan akarom láttatni a dolgot, de akkor lelőném a poént :D Sietek a következővel :)

    VálaszTörlés