15. A bál
Damien a nyakkendőjét igazgatta. Szerencséjére nem kellett segítséget kérnie, a lakásban jelenleg csak ő tartózkodott. Kisebb korában utálta a magányt, de ahogy felnőtt, kezdte megismerni az embereket és a világot, ezzel együtt pedig az egyedüllét egyre vonzóbbá vált számára. Mióta ideköltözött, sosem érezte üresnek a lakást. Felvette a zakóját. Az ajtóhoz közeledve elment a tükör előtt, amelybe futólag belenézett, majd beletúrt a hajába. Általában nem használt semmiféle csodaszert a hajához, ahogy most sem, az önkéntelen mozdulatok miatt úgyis mindig összeborzolódott.
A bál nyolc órakor kezdődött, és ha lehet hinni a tökéletesen megszerkesztett szórólapoknak, akkor addig tart, míg a diákok jól érzik magukat. Ez természetesen hazugság, ugyanis amint a tanárok túlságosan vidámnak tartják a társaságot, emberi mivoltukat meghazudtoló gyorsasággal és határozottsággal lekapcsolják a zenét, és kiterelik a tanulókat.
Damien felajánlotta Carának, hogy érte megy, de a lány heves tiltakozása egyértelműen azt üzente neki, hogy ne tegye. Sosem járt még nála, mindig az ő lakásán találkoztak. Cara mindig azt mondta, ez azért van, mert itt egyedül lehetnek, és senki sem zavarja őket. Végül úgy döntöttek, hogy Cara jön ide, bármennyire is fura volt ez.
Cara fakó piros ruhát viselt, amely szorosan tapadt a karcsú testhez, ezzel annak minden előnyét kiemelve. A dekoltázsa ízlésesen mély volt. Az amúgy is gyönyörű arcot most nem a mindennapi smink fedte, a szemhéjára feltűnő festéket kent, a szájára erős rúzst tett fel. Az összkép kissé zavaró volt, az ember nem tudta, hogy a csábosan telt ajkakra vagy az átható szemekre szegezze a tekintetét, de Damien ebből semmit sem vett észre.
Damiennek nem volt autója, ezért taxival kényszerültek a bál helyszínéig eljutni. A fiú érdeklődve figyelte az embereket, akik többsége fantasztikusan nézett ki, mindenki kitett magáért. A díszítés valószínűleg vagyonokba került, és Damien agya folyamatosan azon járt, hogyan készíthettek volna ugyanilyen igényes dekorációt, csak olcsóbban.
A bált a Thomas Edison előadótermében tartották, amely végében egy ideiglenes emelvény állt. Egy dobfelszerelést, egy szintetizátort, két mikrofon és erősítőket helyeztek el rajta. A fellépők még nem kezdték el a műsort, hiszen a vendégek csak most kezdtek el beszállingózni. A plafonról kristályszerű üvegdíszek lógtak, ha jobban megnézte az ember, láthatta, hogy Habsburg-liliomokat formáztak. Damien ezt furcsállta, tekintve, hogy Tulipán Tánc néven fut a rendezvény. A fények hangulatossá tették az egyébként hivatalos benyomást keltő helyiséget, a drága, egzotikus virágot, és a gondosan összeválogatott, színes szalagok pedig az esztétika szempontjából voltak fontosak. A fekete tulipánok voltak a leghangsúlyosabbak. Az egyik fal mellett asztalokat toltak össze, majt leterítették őket egy csipkés, fehér abrosszal. Mély üvegtálakba puncsot és bólét töltöttek, papírpoharakat használtak, és aranyos mintákat ábrázoló süteményeket kínáltak.
Cara azonnal elvegyült a tömegben, magával húzta Damient is. A fiú már megmutatta magát az iskolatársainak, de a lány azt akarta, hogy megismerjék az érzékenyebb oldalát is, amely egyesek szerint nem is létezett. Még ha ez így is volt, Cara megcáfolhatta ezt, és dicsekedhetett, a helyes, és mindenekelőtt rosszfiús pasijával. Tökéletesen festettek egymás mellett. A gyönyörű, szőke lány és a közönyös tekintetű, jóképű fiú.
Végül elérte a célját, minden barátnője és ellensége irigykedett rá, egyesek a háta mögött szidták, mások gratuláltak neki, nem is titkolva a féltékenységüket, megint mások pedig a saját baráti körükkel nyavalyogtak az élet igazságtalanságán, amely jelenleg abból állt, hogy a jó pasik mindig a szép lányoknak jutnak.
Damien nem győzte hallgatni a nyomulós szövegeket azoktól a bátor lányoktól, akik ártani mertek Carának. Ő nem tett ez ellen semmit, élvezte, hogy láthatja az arcukat, mikor Damien a sajátosan kedves stílusában lerázza őket. A fiú végül egy közhelyes kifogáshoz folyamodott, amely szerencsére bevált. Felajánlotta a partnerének, hogy hoz neki egy pohár üdítőt. A helyiség nagysága miatt nem kellett tolakodnia, könnyedén odafért az egyik tálhoz, majd két műanyag pohárkába innivalót mert. Idegesen beletúrt a hajába, igyekezett minél több időt távol tölteni a lányok társaságától. Úgy tett, mintha süteményeket válogatna, bizonytalan arcot vágott, a tekintetét hol az egyik, hol a másik süteményes tálra emelte, mintha azt mérlegelné, melyik éri meg jobban. Aztán kiitta az egyik poharat, de a nagy döntéshozatal közben annyira megszomjazott, hogy másikra is igényt tartott.
– Hogy bírod azt meginni? Olyan, mintha egy citromot akarnál befalni egészben. – Damien már azon töprengett, hogyan rűzza ée az újabb érdeklődőt, de aztán meglátta, hogy egyetlen zaklatója sem olyan rámenős, hogy mindenhová kövesse, legalábbis addig, míg Cara szemmel tartja őket.
Lola azonnal kiszúrta Damient. Edvinre szinte azonnal rámozdultak a hiénák – ismertebb nevükön a hajrálányok – így a szőke fiú beleegyezésével úgy döntött, hogy köszönti a fancsali képpel álldogáló srácot. A fehér ing sokkal jobban állt neki, mint a fekete, amelyet a munkában hordott, igaz, Lola olykor kételkedett abban, hogy Damien képes rosszul is kinézni. A haja enyhén borzos volt.
A lány földig érő, krémszínű ruhát viselt, ez Damient egy mesebeli hercegnő szettjére emlékeztette. A szabása egyszerű volt, alul kicsit bővebb, míg felül kellemesen szűk. Úgy tűnt, két részből tevődött össze, az egyik egy könnyed, pánt nélküli öltözék volt, a másik pedig egy rövid ujjú csipkekabátnak látszott. A virágminták néhol ezüstöt szállal voltak átszőve, ez a rész a derekánál alig ért lejjebb. Damiennek kis időbe telt, mire rájött, hogy egybe van varrva. Teljesen értetlen volt számára, hogy miért tanulmányozta ilyen nagy gonddal Lola ruháját. A haját kontyba tekerte, a vonásaihoz illő sminket tett fel. Egészen kellemes látványt nyújtott.
– Hol hagytad a hercegedet? – kérdezte. Biztosra vette, hogy Edvinnel jött ide, de sehol sem látta a fiút. Lola belepirult ebbe a szóhasználatba, de a válaszadásnál cseppet sem hallatszott a hangján, hogy zavarban volt.
– A hiénák lecsaptak – mondta sejtelmesen, mire Damien elmosolyodott. Megkereste a legnagyobb és leghangosabban vihogó lánycsapatot, és nemsokára felfedezte a kör közepén Edvin szőke fejét.
– Én keselyűnek neveztem el őket – jegyezte meg. Lola nem értett ezzel egyet, ugyanis ő jobban ismerte a lányokat, és meggyőződése volt, hogyha a hiénák meghallanák a nevetésüket, akkor a fajtársaiknak hinnék őket. Ezt a gondolatmenetet szívesen megosztotta volna Damiennel, de a jó hangulat érdekében inkább elhallgatta. Azért egy pillantással még jelezte, hogy neki van igaza. Nyilvánvaló volt, hogy a fiú ezt nem vette észre.
– Na és a te hercegnőd? – kérdezett rá Lola. A szeme sarkából látta Cara félreismerhetetlen vörös ruháját, amelyet ő is vizslatott a boltban, persze nem komoly szándékkal. Túl kihívó volt számára. Az árát is ismerte. Egy középosztálybeli sem tudta volna kifizetni.
– Éppen valahol, valakivel csacsog – felelte, miközben elvett egy papírtányért, és rátett egy süteményt. – Kérsz? – kínálta. Kicsit furának tartotta, hogy egy darab sütit nyúlt a lány felé, amibe ráadásul bele is harapott.
– Kösz, de szerintem tartalmaz glutént – rágcsálta az ajkát. A kínálatból semmit sem ehetett, de már megszokta.
– Bocs, elfelejtettem – bólintott. Lola megrázta a fejét, jelezve ezzel, hogy nem bántotta meg. Hogy is lehetne ezzel bárkit megbántani? – Nem félted Edvint? – érdeklődött. A fiú remekül szórakozott, nevetgélt, valószínűleg viccelődött. Lola arra nézett, majd visszafordult Damienhez, és megvonta a vállát.
– Te félted Carát? – vonta fel a szemöldökét. Damien nem válaszolt. Egyáltalán nem érdekelte, hogy Cara kikkel van, és mit csinál. Lola talán nem volt ennyire közömbös Edvinnel szemben, de azért ő sem túlozta el a dolgot.
– Szerinted menni fog a tánc? – váltott témát. Lola ismét megvonta a vállát.
– Ahogy elnézem az itteni társaságot, egész biztos vagyok abban, hogy ha rontasz is, akkor sem fogják észrevenni. Egyébként meg nyugi, láttam már rosszabbat is – biztatta a lány. Damien idegesen nézett le á, majd a színpad felé tekintett. Beszélt a zenét kezelő tanárral, hogy tegyenek be egy lassúbb számot. Ezt nemsokára meg is tették, ő pedig felkérte Carát.
A lány már bújt volna a mellkasához, hogy amatőr szintű, nyálas táncot lejthessenek, de Damien óvatosan arrébb tolta, és a Lolától tanult határozott, de gyengéd módszerrel megigazította a testrészeit. Lopva Lolára pillantott. Igyekezett távolról és észrevétlenül irányítani Damient, aki ezt a segítséget igénybe is vette. Cara végül egyenes háttal, felszegett fejjel és gondosan a levegőben tartott könyökkel engedte magát a fiú karjaiba. Kicsit kényelmetlennek tartotta ezt a pózt, de kíváncsian várta, mi fog ebből kisülni. A körülötte lévő lányok irigykedő pillantásai elégedetté tették. A fiú egyik kezével átfogta a derekát, a másikkal pedig megmarkolta Cara hosszú ujjait. Úgy fogta őt, hogy a partnere érezhette a határozottságot és az erőt, miközben végig nagyon gyengéd maradt. Aztán vezetni kezdte. Lola könnyedén meglátta a hibákat, amelyek többsége Damiené volt. Cara lépései finomak voltak, de némi durvaságot mégis felfedezhetett benne az ember, főképp a ruha szűkössége miatt.
– Miért nem mondtad, hogy ilyen jól tudsz táncolni? Ez... ez fantasztikus! – áradozott Cara, és azonnal elment, hogy kifújja magát a női mosdóban. A hiénák, valamint a kíváncsiskodó lányok csapata utána ment. Lola megvárta, míg eltűnnek, majd Damienhez sietett.
– Milyen voltam? – kérdezte. Az arcán két piros folt jelent meg, egyedül ez árulkodott arról, hogy nagyjából öt percig intenzíven mozgott. Az ajkán mosoly játszott.
– Amatőr, de magadhoz képest nem rossz. – Próbálta úgy megfogalmazni a véleményét, hogy nem bántja meg a fiút, és ez láthatóan sikerült is. A rövid nevetés, amelyet a mondat után hallatott elterelte Damien figyelmét a negatív jellegű kritikáról. A diú komoly arcot vágott, majd hirtelen megragadta Lolát, és arra kényszerítette, hogy hátradőljön. A lány hajlékony volt, ezért nagyon mélyen lehajoltak. Az arcuk vészes közelségbe került, ami csak növelte a helyzet feszültségét.
– Biztos vagy benne? – vonta fel a szemöldökét, és egy magabiztos mosoly küldött felé. Lolát megcsapta a fiú friss lehelete. Megborzongott. Damien ujjai cirógatni kezdték a lány derekát, a fiú élvezte a finom anyag érintését. Mikor feleszmélt, hogy mit csinál, azonnal abbahagyta, aztán felegyenesítette a lányt. Tánc közben beszélgettek.
– Még mindig pocsékul táncolsz – jegyezte meg Lola, miközben nevetve rázta a fejét. A lába még mindig kellemetlenül bizsergett, pedig Damien csak egy pillanatig volt rajta. A helyzet számára felettébb kínos volt, és az sem lazította el, hogy a fiú olyan védelmezően tartotta a karjaiban.
– Reméltem, hogy nem ezt fogod mondani – szólt borús hangulatot színlelve Damien. Még a fejét is lehajtotta, így a szemei árnyékba kerültek. Lola nyelt egyet. A szíve hevesen vert.
– Lépj kisebbeket, zavarjuk a többi, khm, táncost – mondta a lány, miután nekiütköztek egy esetlenül dülöngélő párnak, akik emiatt az orrukat felhúzva arrébb andalogtak. Damien nevetett a reakciójukon.
– Mi legalább valami táncfélét adunk elő, nem úgy, mint ők a szánalmas pingvintáncukkal – morogta a fiú. Lola igyekezett figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy Damien keze a háta közepéről lecsúszott a dereka felső feléhez.
– Pingvintánc? Találó elnevezés.
– Kezdem azt hinni, hogy csak mi vagyunk normálisak ebben a teremben. – Damien tekintete Lola válla fölé tévedt. A lány nem kezdett el bámészkodni. A lépéseket fejből tudta, így biztosra vette, hogy ennek ellenére sem rontaná el, inkább azért nem nézett hátra, mert akkor Damien rájött volna, hogy mennyire zavarja, hogy a figyelme nem kizárólag rá irányul.
– Vigyázz, mit mondasz, mert sosem tudhatod, hogy kihez jut el – figyelmeztette. Cara nyilván a barátnőivel trécselt a háta mögött, ezt nézte Damien oylan átzellemült arccal. Lola örült, hogy vele táncolt, és hogy ilyen kedves volt vele, de az furcsa, rossz érzést keltette benne, hogy a fiú nem vele foglalkozott.
– És engem mióta érdekelnek mások? – kérdezte, és a tekintete visszatalált Loláéhoz. A vörös, kihívó ruha után Damien szemének igazi felüdülést jelentett Lola halvány színű öltözete. A teremben minden lány intenzív színű ruhakölteményt viselt, kivéve őt. Valamiféle szemrehányást látott az arcán bujkálni, bár nem tudta, hogy mivel érdemelte ki.
– Sajnálom, hogy ilyen szörnyű dolgot feltételeztem rólad. Nem is értem, hogy történhetett ez – ingatta a fejét, miközben magát dorgálva sóhajtozott. A fiú halkan felnevetett, pedig nem is tartotta ezt annyira viccesnek. Aztán a mosoly lehervadt az arcáról. Lola vállát valaki finoman megfogta, mire ijedtében ugrott egyet. Megfordult, és Edvin barátságos arcával találta szembe magát.
– Ha nem zavar, lekérném a hölgyet. Tudom, nehéz betelni vele, de én is átengedtem neked, elég sok időre, pontosan három számra. – A lány észre sem vette, hogy ennyi ideig beszélgettek. Most, hogy belegondolt, kicsit ki is fáradt, szívesen leült volna, de nem akarta megtagadni Edvintől azt, amit Damiennek megengedett, így otthagyta Damient, majd Edvin karjaiba burkolózott. Damien meglepően közönyösen hagyta ott. – Ha akarod, táncolhatunk úgy, mint a profik – nevetett Edvin.
– Azt hiszem, ahhoz gyakorlásra van szükséged. Legyünk kicsit életszerűbbek, és táncoljunk úgy, mint mindenki más – javasolta Lola. A lány érezte, ahogy óvatosan a derekára helyezte a kezét, és finoman magához húzta, míg ő átkarolta a fiú nyakát, és a kezével babrálni kezdte a szőke tincseket. Edvin szabályosan beleborzongott Lola érintésébe. Azt, hogy együtt jöttek el a bálba, és most ilyen kerültek egymáshoz, a kapcsolatuk elmélyülésének jeleként értelmezte. Féltékeny volt, látta, amit látott. Damiennel teljesen elvarázsoltnak tűnt a lány, mint aki egy teljesen más világban jár, míg vele csak személytelen, ütemtelen dülöngést hajt végre, mint egy gép. Ez zavarta, de úgy döntött, nem adja fel. Feltette szándéka volt, hogy megnyeri a lány szeretetét, ennek pedig nem a legjobb módja a féltékenykedés.
– Finom az illatod – szólalt, meg miközben végigsimított Lola hátán. A puha selyem szinte csiklandozta a bőrét. Edvin orrában a kávé bódító illata és egy enyhén édeskés parfüm aromája keveredett. Különlegesnek és egyedinek találta ezt a kombinációt, úgy gondolta, ez tökéletesen jellemzi Lolát. A lány nem mondott semmit, csak még szorosabban simult hozzá. Élvezte a kettejük közti, bensőséges csendet, nyugodt volt és gondtalan. Ez a harmónia nem sokáig tartott.
– Lola, Edvin! – szakította félbe a meghitt táncot Damien. Edvin kezdte azt hinni, hogy a kapcsolatuk minden szép pillanatában ott lesz, hogy elrondítsa azokat. Pedig a fiú nem csak azért üldözte el a pillanatot, mert zavarta a pár nyálas viselkedése. – Munka van.
– Munka? – kérdezett vissza Lola, és egy kicsit eltolta magától Edvint.
– Igen, munka. Behoztak hozzánk egy nőt. Ki kell hallgatni, és Oscar azt akarja, hogy te csináld meg. – Lola bólintott, bár le kellett gyűrnie a dühét. Miért ma? Miért pont ebben a pillanatban? – Nincs idő átöltözni, mert nem tarthatjuk bent sokáig. – Lola, Damien és Edvin sietős léptekkel távoztak. Cara a bejárat előtt várta őket.
– Megjött a mi kis üdvöskénk – mosolygott negédesen Cara, mikor meglátta őket. Lola egy hasonló vigyort küldött felé, majd leintett egy taxit.
A bál nyolc órakor kezdődött, és ha lehet hinni a tökéletesen megszerkesztett szórólapoknak, akkor addig tart, míg a diákok jól érzik magukat. Ez természetesen hazugság, ugyanis amint a tanárok túlságosan vidámnak tartják a társaságot, emberi mivoltukat meghazudtoló gyorsasággal és határozottsággal lekapcsolják a zenét, és kiterelik a tanulókat.
Damien felajánlotta Carának, hogy érte megy, de a lány heves tiltakozása egyértelműen azt üzente neki, hogy ne tegye. Sosem járt még nála, mindig az ő lakásán találkoztak. Cara mindig azt mondta, ez azért van, mert itt egyedül lehetnek, és senki sem zavarja őket. Végül úgy döntöttek, hogy Cara jön ide, bármennyire is fura volt ez.
Cara fakó piros ruhát viselt, amely szorosan tapadt a karcsú testhez, ezzel annak minden előnyét kiemelve. A dekoltázsa ízlésesen mély volt. Az amúgy is gyönyörű arcot most nem a mindennapi smink fedte, a szemhéjára feltűnő festéket kent, a szájára erős rúzst tett fel. Az összkép kissé zavaró volt, az ember nem tudta, hogy a csábosan telt ajkakra vagy az átható szemekre szegezze a tekintetét, de Damien ebből semmit sem vett észre.
Damiennek nem volt autója, ezért taxival kényszerültek a bál helyszínéig eljutni. A fiú érdeklődve figyelte az embereket, akik többsége fantasztikusan nézett ki, mindenki kitett magáért. A díszítés valószínűleg vagyonokba került, és Damien agya folyamatosan azon járt, hogyan készíthettek volna ugyanilyen igényes dekorációt, csak olcsóbban.
A bált a Thomas Edison előadótermében tartották, amely végében egy ideiglenes emelvény állt. Egy dobfelszerelést, egy szintetizátort, két mikrofon és erősítőket helyeztek el rajta. A fellépők még nem kezdték el a műsort, hiszen a vendégek csak most kezdtek el beszállingózni. A plafonról kristályszerű üvegdíszek lógtak, ha jobban megnézte az ember, láthatta, hogy Habsburg-liliomokat formáztak. Damien ezt furcsállta, tekintve, hogy Tulipán Tánc néven fut a rendezvény. A fények hangulatossá tették az egyébként hivatalos benyomást keltő helyiséget, a drága, egzotikus virágot, és a gondosan összeválogatott, színes szalagok pedig az esztétika szempontjából voltak fontosak. A fekete tulipánok voltak a leghangsúlyosabbak. Az egyik fal mellett asztalokat toltak össze, majt leterítették őket egy csipkés, fehér abrosszal. Mély üvegtálakba puncsot és bólét töltöttek, papírpoharakat használtak, és aranyos mintákat ábrázoló süteményeket kínáltak.
Cara azonnal elvegyült a tömegben, magával húzta Damient is. A fiú már megmutatta magát az iskolatársainak, de a lány azt akarta, hogy megismerjék az érzékenyebb oldalát is, amely egyesek szerint nem is létezett. Még ha ez így is volt, Cara megcáfolhatta ezt, és dicsekedhetett, a helyes, és mindenekelőtt rosszfiús pasijával. Tökéletesen festettek egymás mellett. A gyönyörű, szőke lány és a közönyös tekintetű, jóképű fiú.
Végül elérte a célját, minden barátnője és ellensége irigykedett rá, egyesek a háta mögött szidták, mások gratuláltak neki, nem is titkolva a féltékenységüket, megint mások pedig a saját baráti körükkel nyavalyogtak az élet igazságtalanságán, amely jelenleg abból állt, hogy a jó pasik mindig a szép lányoknak jutnak.
Damien nem győzte hallgatni a nyomulós szövegeket azoktól a bátor lányoktól, akik ártani mertek Carának. Ő nem tett ez ellen semmit, élvezte, hogy láthatja az arcukat, mikor Damien a sajátosan kedves stílusában lerázza őket. A fiú végül egy közhelyes kifogáshoz folyamodott, amely szerencsére bevált. Felajánlotta a partnerének, hogy hoz neki egy pohár üdítőt. A helyiség nagysága miatt nem kellett tolakodnia, könnyedén odafért az egyik tálhoz, majd két műanyag pohárkába innivalót mert. Idegesen beletúrt a hajába, igyekezett minél több időt távol tölteni a lányok társaságától. Úgy tett, mintha süteményeket válogatna, bizonytalan arcot vágott, a tekintetét hol az egyik, hol a másik süteményes tálra emelte, mintha azt mérlegelné, melyik éri meg jobban. Aztán kiitta az egyik poharat, de a nagy döntéshozatal közben annyira megszomjazott, hogy másikra is igényt tartott.
– Hogy bírod azt meginni? Olyan, mintha egy citromot akarnál befalni egészben. – Damien már azon töprengett, hogyan rűzza ée az újabb érdeklődőt, de aztán meglátta, hogy egyetlen zaklatója sem olyan rámenős, hogy mindenhová kövesse, legalábbis addig, míg Cara szemmel tartja őket.
Lola azonnal kiszúrta Damient. Edvinre szinte azonnal rámozdultak a hiénák – ismertebb nevükön a hajrálányok – így a szőke fiú beleegyezésével úgy döntött, hogy köszönti a fancsali képpel álldogáló srácot. A fehér ing sokkal jobban állt neki, mint a fekete, amelyet a munkában hordott, igaz, Lola olykor kételkedett abban, hogy Damien képes rosszul is kinézni. A haja enyhén borzos volt.
A lány földig érő, krémszínű ruhát viselt, ez Damient egy mesebeli hercegnő szettjére emlékeztette. A szabása egyszerű volt, alul kicsit bővebb, míg felül kellemesen szűk. Úgy tűnt, két részből tevődött össze, az egyik egy könnyed, pánt nélküli öltözék volt, a másik pedig egy rövid ujjú csipkekabátnak látszott. A virágminták néhol ezüstöt szállal voltak átszőve, ez a rész a derekánál alig ért lejjebb. Damiennek kis időbe telt, mire rájött, hogy egybe van varrva. Teljesen értetlen volt számára, hogy miért tanulmányozta ilyen nagy gonddal Lola ruháját. A haját kontyba tekerte, a vonásaihoz illő sminket tett fel. Egészen kellemes látványt nyújtott.
– Hol hagytad a hercegedet? – kérdezte. Biztosra vette, hogy Edvinnel jött ide, de sehol sem látta a fiút. Lola belepirult ebbe a szóhasználatba, de a válaszadásnál cseppet sem hallatszott a hangján, hogy zavarban volt.
– A hiénák lecsaptak – mondta sejtelmesen, mire Damien elmosolyodott. Megkereste a legnagyobb és leghangosabban vihogó lánycsapatot, és nemsokára felfedezte a kör közepén Edvin szőke fejét.
– Én keselyűnek neveztem el őket – jegyezte meg. Lola nem értett ezzel egyet, ugyanis ő jobban ismerte a lányokat, és meggyőződése volt, hogyha a hiénák meghallanák a nevetésüket, akkor a fajtársaiknak hinnék őket. Ezt a gondolatmenetet szívesen megosztotta volna Damiennel, de a jó hangulat érdekében inkább elhallgatta. Azért egy pillantással még jelezte, hogy neki van igaza. Nyilvánvaló volt, hogy a fiú ezt nem vette észre.
– Na és a te hercegnőd? – kérdezett rá Lola. A szeme sarkából látta Cara félreismerhetetlen vörös ruháját, amelyet ő is vizslatott a boltban, persze nem komoly szándékkal. Túl kihívó volt számára. Az árát is ismerte. Egy középosztálybeli sem tudta volna kifizetni.
– Éppen valahol, valakivel csacsog – felelte, miközben elvett egy papírtányért, és rátett egy süteményt. – Kérsz? – kínálta. Kicsit furának tartotta, hogy egy darab sütit nyúlt a lány felé, amibe ráadásul bele is harapott.
– Kösz, de szerintem tartalmaz glutént – rágcsálta az ajkát. A kínálatból semmit sem ehetett, de már megszokta.
– Bocs, elfelejtettem – bólintott. Lola megrázta a fejét, jelezve ezzel, hogy nem bántotta meg. Hogy is lehetne ezzel bárkit megbántani? – Nem félted Edvint? – érdeklődött. A fiú remekül szórakozott, nevetgélt, valószínűleg viccelődött. Lola arra nézett, majd visszafordult Damienhez, és megvonta a vállát.
– Te félted Carát? – vonta fel a szemöldökét. Damien nem válaszolt. Egyáltalán nem érdekelte, hogy Cara kikkel van, és mit csinál. Lola talán nem volt ennyire közömbös Edvinnel szemben, de azért ő sem túlozta el a dolgot.
– Szerinted menni fog a tánc? – váltott témát. Lola ismét megvonta a vállát.
– Ahogy elnézem az itteni társaságot, egész biztos vagyok abban, hogy ha rontasz is, akkor sem fogják észrevenni. Egyébként meg nyugi, láttam már rosszabbat is – biztatta a lány. Damien idegesen nézett le á, majd a színpad felé tekintett. Beszélt a zenét kezelő tanárral, hogy tegyenek be egy lassúbb számot. Ezt nemsokára meg is tették, ő pedig felkérte Carát.
A lány már bújt volna a mellkasához, hogy amatőr szintű, nyálas táncot lejthessenek, de Damien óvatosan arrébb tolta, és a Lolától tanult határozott, de gyengéd módszerrel megigazította a testrészeit. Lopva Lolára pillantott. Igyekezett távolról és észrevétlenül irányítani Damient, aki ezt a segítséget igénybe is vette. Cara végül egyenes háttal, felszegett fejjel és gondosan a levegőben tartott könyökkel engedte magát a fiú karjaiba. Kicsit kényelmetlennek tartotta ezt a pózt, de kíváncsian várta, mi fog ebből kisülni. A körülötte lévő lányok irigykedő pillantásai elégedetté tették. A fiú egyik kezével átfogta a derekát, a másikkal pedig megmarkolta Cara hosszú ujjait. Úgy fogta őt, hogy a partnere érezhette a határozottságot és az erőt, miközben végig nagyon gyengéd maradt. Aztán vezetni kezdte. Lola könnyedén meglátta a hibákat, amelyek többsége Damiené volt. Cara lépései finomak voltak, de némi durvaságot mégis felfedezhetett benne az ember, főképp a ruha szűkössége miatt.
– Miért nem mondtad, hogy ilyen jól tudsz táncolni? Ez... ez fantasztikus! – áradozott Cara, és azonnal elment, hogy kifújja magát a női mosdóban. A hiénák, valamint a kíváncsiskodó lányok csapata utána ment. Lola megvárta, míg eltűnnek, majd Damienhez sietett.
– Milyen voltam? – kérdezte. Az arcán két piros folt jelent meg, egyedül ez árulkodott arról, hogy nagyjából öt percig intenzíven mozgott. Az ajkán mosoly játszott.
– Amatőr, de magadhoz képest nem rossz. – Próbálta úgy megfogalmazni a véleményét, hogy nem bántja meg a fiút, és ez láthatóan sikerült is. A rövid nevetés, amelyet a mondat után hallatott elterelte Damien figyelmét a negatív jellegű kritikáról. A diú komoly arcot vágott, majd hirtelen megragadta Lolát, és arra kényszerítette, hogy hátradőljön. A lány hajlékony volt, ezért nagyon mélyen lehajoltak. Az arcuk vészes közelségbe került, ami csak növelte a helyzet feszültségét.
– Biztos vagy benne? – vonta fel a szemöldökét, és egy magabiztos mosoly küldött felé. Lolát megcsapta a fiú friss lehelete. Megborzongott. Damien ujjai cirógatni kezdték a lány derekát, a fiú élvezte a finom anyag érintését. Mikor feleszmélt, hogy mit csinál, azonnal abbahagyta, aztán felegyenesítette a lányt. Tánc közben beszélgettek.
– Még mindig pocsékul táncolsz – jegyezte meg Lola, miközben nevetve rázta a fejét. A lába még mindig kellemetlenül bizsergett, pedig Damien csak egy pillanatig volt rajta. A helyzet számára felettébb kínos volt, és az sem lazította el, hogy a fiú olyan védelmezően tartotta a karjaiban.
– Reméltem, hogy nem ezt fogod mondani – szólt borús hangulatot színlelve Damien. Még a fejét is lehajtotta, így a szemei árnyékba kerültek. Lola nyelt egyet. A szíve hevesen vert.
– Lépj kisebbeket, zavarjuk a többi, khm, táncost – mondta a lány, miután nekiütköztek egy esetlenül dülöngélő párnak, akik emiatt az orrukat felhúzva arrébb andalogtak. Damien nevetett a reakciójukon.
– Mi legalább valami táncfélét adunk elő, nem úgy, mint ők a szánalmas pingvintáncukkal – morogta a fiú. Lola igyekezett figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy Damien keze a háta közepéről lecsúszott a dereka felső feléhez.
– Pingvintánc? Találó elnevezés.
– Kezdem azt hinni, hogy csak mi vagyunk normálisak ebben a teremben. – Damien tekintete Lola válla fölé tévedt. A lány nem kezdett el bámészkodni. A lépéseket fejből tudta, így biztosra vette, hogy ennek ellenére sem rontaná el, inkább azért nem nézett hátra, mert akkor Damien rájött volna, hogy mennyire zavarja, hogy a figyelme nem kizárólag rá irányul.
– Vigyázz, mit mondasz, mert sosem tudhatod, hogy kihez jut el – figyelmeztette. Cara nyilván a barátnőivel trécselt a háta mögött, ezt nézte Damien oylan átzellemült arccal. Lola örült, hogy vele táncolt, és hogy ilyen kedves volt vele, de az furcsa, rossz érzést keltette benne, hogy a fiú nem vele foglalkozott.
– És engem mióta érdekelnek mások? – kérdezte, és a tekintete visszatalált Loláéhoz. A vörös, kihívó ruha után Damien szemének igazi felüdülést jelentett Lola halvány színű öltözete. A teremben minden lány intenzív színű ruhakölteményt viselt, kivéve őt. Valamiféle szemrehányást látott az arcán bujkálni, bár nem tudta, hogy mivel érdemelte ki.
– Sajnálom, hogy ilyen szörnyű dolgot feltételeztem rólad. Nem is értem, hogy történhetett ez – ingatta a fejét, miközben magát dorgálva sóhajtozott. A fiú halkan felnevetett, pedig nem is tartotta ezt annyira viccesnek. Aztán a mosoly lehervadt az arcáról. Lola vállát valaki finoman megfogta, mire ijedtében ugrott egyet. Megfordult, és Edvin barátságos arcával találta szembe magát.
– Ha nem zavar, lekérném a hölgyet. Tudom, nehéz betelni vele, de én is átengedtem neked, elég sok időre, pontosan három számra. – A lány észre sem vette, hogy ennyi ideig beszélgettek. Most, hogy belegondolt, kicsit ki is fáradt, szívesen leült volna, de nem akarta megtagadni Edvintől azt, amit Damiennek megengedett, így otthagyta Damient, majd Edvin karjaiba burkolózott. Damien meglepően közönyösen hagyta ott. – Ha akarod, táncolhatunk úgy, mint a profik – nevetett Edvin.
– Azt hiszem, ahhoz gyakorlásra van szükséged. Legyünk kicsit életszerűbbek, és táncoljunk úgy, mint mindenki más – javasolta Lola. A lány érezte, ahogy óvatosan a derekára helyezte a kezét, és finoman magához húzta, míg ő átkarolta a fiú nyakát, és a kezével babrálni kezdte a szőke tincseket. Edvin szabályosan beleborzongott Lola érintésébe. Azt, hogy együtt jöttek el a bálba, és most ilyen kerültek egymáshoz, a kapcsolatuk elmélyülésének jeleként értelmezte. Féltékeny volt, látta, amit látott. Damiennel teljesen elvarázsoltnak tűnt a lány, mint aki egy teljesen más világban jár, míg vele csak személytelen, ütemtelen dülöngést hajt végre, mint egy gép. Ez zavarta, de úgy döntött, nem adja fel. Feltette szándéka volt, hogy megnyeri a lány szeretetét, ennek pedig nem a legjobb módja a féltékenykedés.
– Finom az illatod – szólalt, meg miközben végigsimított Lola hátán. A puha selyem szinte csiklandozta a bőrét. Edvin orrában a kávé bódító illata és egy enyhén édeskés parfüm aromája keveredett. Különlegesnek és egyedinek találta ezt a kombinációt, úgy gondolta, ez tökéletesen jellemzi Lolát. A lány nem mondott semmit, csak még szorosabban simult hozzá. Élvezte a kettejük közti, bensőséges csendet, nyugodt volt és gondtalan. Ez a harmónia nem sokáig tartott.
– Lola, Edvin! – szakította félbe a meghitt táncot Damien. Edvin kezdte azt hinni, hogy a kapcsolatuk minden szép pillanatában ott lesz, hogy elrondítsa azokat. Pedig a fiú nem csak azért üldözte el a pillanatot, mert zavarta a pár nyálas viselkedése. – Munka van.
– Munka? – kérdezett vissza Lola, és egy kicsit eltolta magától Edvint.
– Igen, munka. Behoztak hozzánk egy nőt. Ki kell hallgatni, és Oscar azt akarja, hogy te csináld meg. – Lola bólintott, bár le kellett gyűrnie a dühét. Miért ma? Miért pont ebben a pillanatban? – Nincs idő átöltözni, mert nem tarthatjuk bent sokáig. – Lola, Damien és Edvin sietős léptekkel távoztak. Cara a bejárat előtt várta őket.
– Megjött a mi kis üdvöskénk – mosolygott negédesen Cara, mikor meglátta őket. Lola egy hasonló vigyort küldött felé, majd leintett egy taxit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése