2014. december 29., hétfő

Interjú velem :)

Sziasztok!
Aki olvassa a kommenteket (amiből meglehetősen kevés van), akkor láthatja, hogy felkérés érkezett egy interjúra. A mai nap folyamán túl is estünk rajta, és gondoltam megosztom veletek. 
Ezen az oldalon találhatjátok, de ide is bemásolom. 


1. Mióta csinálod ezt a blogot? 

Pontosan 2014. szeptember 27-én kezdtem el. 

2. Volt már előtte is, vagy ez az első?
 Igen, volt már több blogom is, de azok nem voltak hosszú életűek, egy-két rész után rájöttem, hogy még nem vagyok kész erre, még sokat kell fejlődnöm, úgyhogy töröltem őket, és inkább csak magamnak írogattam egészen mostanáig. 


3. Mi késztet a blogolásra? Csak szereted csinálni, vagy van/volt
konkrét célod is?
Ez nehéz kérdés, ugyanis ezt még magamban sem tisztáztam. Szeretek írni, és évekig csak magamat szórakoztattam vele, de bevallom, ha írónak lenni anyagilag nagyobb biztonságot nyújtana, akkor szívesen lennék az, és akkor valószínűleg gyakorlásnak tekinteném ezt az egészet, talán még most is, de az biztos, hogy szórakoztat is.


4. Előfordult-e már, hogy több mint két hétig nem foglalkoztál a

blogoddal, mert nem volt kedved?

Erre nem emlékszem pontosan, de előfordulhatott, de nem azért, mert nem volt kedvem írni, vagy foglalkozni a bloggal, inkább azért, mert sok dolgom volt.


5. Örülsz-e, ha az olvasóid tanácsokat adnak, tapintatosan közlik,
hogy valami nem jó?
Igen, számomra nagyon fontos a negatív kritika, feltéve, ha normális keretek között mondanak véleményt. Úgy gondolom, hogyha tudom, mit hibáztam, akkor azt is tudom, hogy min kell még dolgoznom, de ha nem világítanak rá, akkor talán a későbbiekben is újra elkövetem. 

6. Fontos-e az olvasók véleménye, vagy csak elolvasod, és írsz egy
,,köszi-t"? Úgy értem, változtatsz-e a dolgokon, ha azt kérik?

Egyelőre nem sok kommentem érkezett még, az olvasóim nem nagyon véleményeznek, de biztosan tudom, hogyha írnak majd nekem, akkor mindenképpen megfontolom a tanácsukat, és ha lehetőség nyílik rá, megtárgyalom vele a részleteket is. Szerintem az olvasók véleménye nagyon fontos, de az, hogy változtatok-e a dolgokon a kérésükre attól is függ, hogy mi lenne az. A történettel kapcsolatban nem nagyon változtatnék, kivéve, ha tényleg nagyot tévedtem valamiben. A design-ra vonatkozólag, ha tudnék akkor mindenképpen változtatnék. A tanácsokat próbálnám megfogadni, hogy jobb legyek.


7. Szoktál-e blogokat olvasni, ötleteket meríteni belőlük?
Sok blogot olvasok, és bevallom, sokszor inspirálnak. Az adott történettől független dolgok jutnak eszembe, elgondolkodtatnak, ettől pedig megjön a kedvem az íráshoz. Nem szokásom másokat másolni, a történeteimnél mindig figyelek arra, hogy ne legyen sablon, de előfordult már, hogy megírtam egy történetet, otthon, magamnak, és később egy nagyon hasonló sztorit találtam a neten. Ilyen véletlen természetesen előfordulhat. (De egy kicsit eltértem a tárgytól...)


8. Szerinted fontos, hogy hogyan néz ki a blogod, vagy ez csak ilyen
mellékes apróság?
Fontos, mert sokan a könyvek esetén a borító, blogoknál pedig a design, szerint ítélnek. Ezt nagyon sajnálom, ugyanis én nem értek a blogolás ezen részéhez, így csak találomra, ügyetlenül szerkesztgetek. Remélem, hogy hamar beletanulok majd.


9. Ha választhatnál, hogy teljes átalakítást kapsz, vagy tíz
feliratkozott, melyik kellene?
Ez is egy elég nehéz kérdés, de inkább a feliratkozókat választanám. A teljes átalakítás is nagyon jó lehet, és hasznos is, főleg mert nem értek hozzá, de számomra fontosabb, hogy a történet tetsszen az olvasóknak, minthogy a design. A több feliratkozó pedig azt jelentené, hogy több emberhez jutott el a blogom.


10. . És végül, de nem utolsó sorban, érdekel-e, hogy más blogok hol
tartanak hozzád képest?
Ha a kérdés az olvasottságra értendő, akkor igen. Bevallom, sokakra irigykedem, mikor meglátom a felhasználóik számát, vagy a kattintásokat meglátom, de tudom, hogy ők megdolgoztak ezért, megérdemlik. Általában figyelem, hogy az általam követett blogok hol tartanak, hány kommenjük van. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése