Sziasztok! Itt a történet prológusa. Remélem tetszeni fog!
00. Prológus
Idegesen
húzogatta a ruhája szélét, remélve, így jobban takarja majd a combját. A
vállain érezte a vékony pántot, mely olykor lecsúszott, a mellkasa szinte
teljesen fedetlen volt. Meztelennek érezte magát, habár tudta van rajta ruha. A
sokat mutató öltözéket csak a szülei kedvéért viselte. Utálta az ehhez hasonló
holmikat, ha tehetné, mindet betiltaná. Keresztezte maga előtt a kezeit, majd felkarjára helyezte a tenyerét. Hűvös szél támadt, mely játszani kezdett az
udvaron lévő fák ágaival.
Lola
elgondolkodva figyelte, ahogy felkapott egy sötétszőke tincset a hajából és
táncoltatni kezdte. A kellemes zene hangjai kiszűrődtek a résnyire nyitott
ajtón és elvesztek a levegőben. Az éjszaka sötét lepelként borult a rendezett
kertre, szomorúvá változtatva a nappal üde zöldjét. A felhők szürke habként
takarták el a csillagok tompa fényét. A fogyó Hold ezüstös csillogása gyéren
világította meg az udvart. A lány mellett álló lámpák, melyben gyertyák égtek,
barátságosabbá tették a zord feketeséget.
Már
egy ideje kint időzött, de senki sem jött érte. Ez nem lepte meg. Nem ő volt a
társaság motorja, sőt, talán két emberrel váltott szót itt tartózkodása óta.
Sosem kedvelte az ilyen üzleti partikat, melyre szülei állandóan magukkal
hurcolták. A testvérei valamivel jobban viselték, pedig őket sem kötötte le az
üzletemberek és ügyvédek csevegése, mely általában nem személyes jellegű volt.
Lola
pontosan tudta, hogy megy ez. Kívülről puszta tanácskozásnak tűnhetett a
beszélgetésük, mintha két, egymáshoz közelálló személy tárgyalta volna ki a
munkáját. Azonban, ha jobban odafigyelt az ember, könnyen rájöhetett arra, hogy
valójában itt többről van szó. Csakis a saját érdeküket szolgálta minden. A
fiatalabb nők koktélruhákba bújtak, míg a középkorúak és az annál idősebbek
elegáns kosztümökben jelentek meg, és külsejükkel próbálták megnyerni maguknak
a legmegfelelőbb partnert. Bár tagadták, az ilyen összejövetelek mindig ezt a
célt szolgálták.
Ezért
sem kedvelte a szülei foglalkozását, és az azon belüli érvényesülésük érdekében
tett lépéseket még kevésbé. Sejtette, sőt ez annál több is volt, hogy édesanyja
is gyakran kacérkodik a férfiakkal, annak ellenére, hogy sosem csalná meg az
apját. Az ilyen partik tökéletes lehetőséget szolgáltattak arra, hogy a
szakmájukban feltörekvő, vagy – koruk ellenére máris – ígéretesnek mondható
fiatalokat elcsábítsák, egyesek esetében mindkét értelemben. Hiába mutatkozik
itt mindenki vidámnak és kedvesnek, valójában ez a réteg tele van manipulatív,
aljas eszközöktől sem visszakozó emberekkel, akik csak le akarják győzni a
vetélytársaikat. Minél jobb ajánlatokat
tesznek, annál tehetségesebb, illetve hűségesebb alkalmazottakat, társakat
találnak, és ez a siker kulcsa. Innentől kezdve a kapu már nyitva előttük a pénz
és ezáltal a hatalom világához.
Lola
sóhajtott. Lassú léptekkel sétált le a széles lépcsőn. Lábai sajogtak a tűsarkú
cipőben, ezért, mikor le-ért a kövezett útra, levette a fekete lábbelit. A
talpa alatt hideg volt a talaj, de hamarosan megszokta. A tanács épülete
hatalmas volt, fehérre meszelt falai hivatalosságról árulkodtak, azonban
sötétszürke teteje valamivel szebbé tette. Most csak a legalsó szinten
kapcsoltak lámpát, ott volt a bálterem. A nagy, boltíves ablakokon könnyen
belátott. Észrevette a szüleit, ahogy teljesen nyugodtan beszélgetnek egy
számára ismeretlen férfival. Az arcukat ugyan nem tudta kivenni, de a
jellegzetes, sötétlila ruháról megállapította, hogy az az édesanyjáé, ehhez
kétség sem férhetett.
Kissé
csalódottan vette tudomásul, hogy nem is aggódnak érte, de tulajdonképpen még
mindig nem tartotta annyira felkavarónak. Egyrészről, mert egy teljesen
biztonságos helyen vannak, ahol minden sarkon két biztonsági kamera található.
Másrészről pedig, mert a szülei egyébként sem tartoztak azok közé, akik
agyonféltik a gyerekeiket. Bár ő a legkisebb, sosem kapott különösebb
figyelmet és törődést, mint a testvérei, talán inkább kevesebbet. Az apja
elfoglalt üzletember, akinek a nap huszonhárom órájában dolgoznia kell, a
maradék egyben pedig túlórázik. Az édesanyja meg mindig talált kibúvót, hogy
miért nem tudott elmenni egy-egy iskola fellépésre. Tulajdonképpen a cselédek
nevelték őket.
Továbbhaladt,
és hamarosan meghallotta a szökőkút csobogását, miután befordult az épület
sarkánál, meg is pillantotta. A gyepen széles kőmedence terült el, mely peremén
egy félig meztelen női alakot formáló szobor állt. Kezében egy korsót tartott,
melyből víz csordogált. A mai értelemben vett szökőkutaktól eltérően nem volt
kivilágítva, nem mozgott fel-alá, sőt semmilyen érdekes dolgot sem csinált, ennek
ellenére Lola mindig is szere-tett a közelében lenni. A szobor nem volt
kimondottan csinos, legalábbis a mostani ideálhoz képest, szemei üresen
meredtek a medence tartalmára, mely a beleérkező víztől megállás nélkül
fodrozódott.
A
lány átvágott a füvön, majd leült a szökőkúthoz. Csak úgy, mint a nőalak, ő is
a vizet kezdte nézni, melyek gyűrűzése egészen megnyugtatta. A csobogás
elnyomott minden hangot körülötte, bár a zene már úgysem hallatszott idáig.
A
házat figyelte, a tekintete elidőzött a sötét alakokon, melyek az ablaküveg
mögött mozogtak az első emeleten. Az ablaktól nem látszottak a lábaik, így úgy
tűnt lebegnek. Akár a szellemek – gondolta
magában Lola. Lágyan suhantak egyik helyről a másikra, nevetésüket – mely
inkább rémisztő kacajnak tűnt számára – hallani vélte, pedig ez lehetetlen
volt. Az épület emeletén senki sem volt, vagy legalábbis nem lett volna szabad
ott lennie. Lola azonban egy szobában fényt látott − apró, világító pontot −
talán egy irodai lámpáé volt. A lány furcsállta, és érdeklődve szegezte rá a
tekintetét.
Csak
egy sziluettet vett észre, azt is csak azért, mert éppen a lámpához közel állt.
Szinte semmit sem tudott kivenni, a mozdulatok is sokféleképpen voltak
értelmezhetőek. Talán hevesen kapálózott, de az is lehet, hogy csupán jobban
beleélte magát valaminek a magyarázásába. Biztos tárgyalnak egy nyugodtabb,
csendesebb környezetben. Átfutott az agyán, hogy nem csak beszélgetésre
használják a partitól messze eső zugot, de inkább kiverte a fejéből. Félt, hogy
igaza lesz.
Végül
úgy döntött visszaindul. Tudta, senki sem fogja megkérdezni merre járt, mivel
abban a hiszemben lesznek, hogy ő végig ott volt a bálteremben és valakivel
éppen csevegett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése