2014. október 5., vasárnap

00. Prológus

Sziasztok! Itt a történet prológusa. Remélem tetszeni fog! 


00. Prológus

Idegesen húzogatta a ruhája szélét, remélve, így jobban takarja majd a combját. A vállain érezte a vékony pántot, mely olykor lecsúszott, a mellkasa szinte teljesen fedetlen volt. Meztelennek érezte magát, habár tudta van rajta ruha. A sokat mutató öltözéket csak a szülei kedvéért viselte. Utálta az ehhez hasonló holmikat, ha tehetné, mindet betiltaná. Keresztezte maga előtt a kezeit, majd felkarjára helyezte a tenyerét. Hűvös szél támadt, mely játszani kezdett az udvaron lévő fák ágaival.
Lola elgondolkodva figyelte, ahogy felkapott egy sötétszőke tincset a hajából és táncoltatni kezdte. A kellemes zene hangjai kiszűrődtek a résnyire nyitott ajtón és elvesztek a levegőben. Az éjszaka sötét lepelként borult a rendezett kertre, szomorúvá változtatva a nappal üde zöldjét. A felhők szürke habként takarták el a csillagok tompa fényét. A fogyó Hold ezüstös csillogása gyéren világította meg az udvart. A lány mellett álló lámpák, melyben gyertyák égtek, barátságosabbá tették a zord feketeséget.
Már egy ideje kint időzött, de senki sem jött érte. Ez nem lepte meg. Nem ő volt a társaság motorja, sőt, talán két emberrel váltott szót itt tartózkodása óta. Sosem kedvelte az ilyen üzleti partikat, melyre szülei állandóan magukkal hurcolták. A testvérei valamivel jobban viselték, pedig őket sem kötötte le az üzletemberek és ügyvédek csevegése, mely általában nem személyes jellegű volt.
Lola pontosan tudta, hogy megy ez. Kívülről puszta tanácskozásnak tűnhetett a beszélgetésük, mintha két, egymáshoz közelálló személy tárgyalta volna ki a munkáját. Azonban, ha jobban odafigyelt az ember, könnyen rájöhetett arra, hogy valójában itt többről van szó. Csakis a saját érdeküket szolgálta minden. A fiatalabb nők koktélruhákba bújtak, míg a középkorúak és az annál idősebbek elegáns kosztümökben jelentek meg, és külsejükkel próbálták megnyerni maguknak a legmegfelelőbb partnert. Bár tagadták, az ilyen összejövetelek mindig ezt a célt szolgálták.
Ezért sem kedvelte a szülei foglalkozását, és az azon belüli érvényesülésük érdekében tett lépéseket még kevésbé. Sejtette, sőt ez annál több is volt, hogy édesanyja is gyakran kacérkodik a férfiakkal, annak ellenére, hogy sosem csalná meg az apját. Az ilyen partik tökéletes lehetőséget szolgáltattak arra, hogy a szakmájukban feltörekvő, vagy – koruk ellenére máris – ígéretesnek mondható fiatalokat elcsábítsák, egyesek esetében mindkét értelemben. Hiába mutatkozik itt mindenki vidámnak és kedvesnek, valójában ez a réteg tele van manipulatív, aljas eszközöktől sem visszakozó emberekkel, akik csak le akarják győzni a vetélytársaikat. Minél  jobb ajánlatokat tesznek, annál tehetségesebb, illetve hűségesebb alkalmazottakat, társakat találnak, és ez a siker kulcsa. Innentől kezdve a kapu már nyitva előttük a pénz és ezáltal a hatalom világához.
Lola sóhajtott. Lassú léptekkel sétált le a széles lépcsőn. Lábai sajogtak a tűsarkú cipőben, ezért, mikor le-ért a kövezett útra, levette a fekete lábbelit. A talpa alatt hideg volt a talaj, de hamarosan megszokta. A tanács épülete hatalmas volt, fehérre meszelt falai hivatalosságról árulkodtak, azonban sötétszürke teteje valamivel szebbé tette. Most csak a legalsó szinten kapcsoltak lámpát, ott volt a bálterem. A nagy, boltíves ablakokon könnyen belátott. Észrevette a szüleit, ahogy teljesen nyugodtan beszélgetnek egy számára ismeretlen férfival. Az arcukat ugyan nem tudta kivenni, de a jellegzetes, sötétlila ruháról megállapította, hogy az az édesanyjáé, ehhez kétség sem férhetett.
Kissé csalódottan vette tudomásul, hogy nem is aggódnak érte, de tulajdonképpen még mindig nem tartotta annyira felkavarónak. Egyrészről, mert egy teljesen biztonságos helyen vannak, ahol minden sarkon két biztonsági kamera található. Másrészről pedig, mert a szülei egyébként sem tartoztak azok közé, akik agyonféltik a gyerekeiket. Bár ő a legkisebb, sosem kapott különösebb figyelmet és törődést, mint a testvérei, talán inkább kevesebbet. Az apja elfoglalt üzletember, akinek a nap huszonhárom órájában dolgoznia kell, a maradék egyben pedig túlórázik. Az édesanyja meg mindig talált kibúvót, hogy miért nem tudott elmenni egy-egy iskola fellépésre. Tulajdonképpen a cselédek nevelték őket.
Továbbhaladt, és hamarosan meghallotta a szökőkút csobogását, miután befordult az épület sarkánál, meg is pillantotta. A gyepen széles kőmedence terült el, mely peremén egy félig meztelen női alakot formáló szobor állt. Kezében egy korsót tartott, melyből víz csordogált. A mai értelemben vett szökőkutaktól eltérően nem volt kivilágítva, nem mozgott fel-alá, sőt semmilyen érdekes dolgot sem csinált, ennek ellenére Lola mindig is szere-tett a közelében lenni. A szobor nem volt kimondottan csinos, legalábbis a mostani ideálhoz képest, szemei üresen meredtek a medence tartalmára, mely a beleérkező víztől megállás nélkül fodrozódott.
A lány átvágott a füvön, majd leült a szökőkúthoz. Csak úgy, mint a nőalak, ő is a vizet kezdte nézni, melyek gyűrűzése egészen megnyugtatta. A csobogás elnyomott minden hangot körülötte, bár a zene már úgysem hallatszott idáig.
A házat figyelte, a tekintete elidőzött a sötét alakokon, melyek az ablaküveg mögött mozogtak az első emeleten. Az ablaktól nem látszottak a lábaik, így úgy tűnt lebegnek. Akár a szellemek – gondolta magában Lola. Lágyan suhantak egyik helyről a másikra, nevetésüket – mely inkább rémisztő kacajnak tűnt számára – hallani vélte, pedig ez lehetetlen volt. Az épület emeletén senki sem volt, vagy legalábbis nem lett volna szabad ott lennie. Lola azonban egy szobában fényt látott − apró, világító pontot − talán egy irodai lámpáé volt. A lány furcsállta, és érdeklődve szegezte rá a tekintetét.
Csak egy sziluettet vett észre, azt is csak azért, mert éppen a lámpához közel állt. Szinte semmit sem tudott kivenni, a mozdulatok is sokféleképpen voltak értelmezhetőek. Talán hevesen kapálózott, de az is lehet, hogy csupán jobban beleélte magát valaminek a magyarázásába. Biztos tárgyalnak egy nyugodtabb, csendesebb környezetben. Átfutott az agyán, hogy nem csak beszélgetésre használják a partitól messze eső zugot, de inkább kiverte a fejéből. Félt, hogy igaza lesz.
Végül úgy döntött visszaindul. Tudta, senki sem fogja megkérdezni merre járt, mivel abban a hiszemben lesznek, hogy ő végig ott volt a bálteremben és valakivel éppen csevegett.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése